Sokszínű játék bontakozik ki a Sekler songs verseiben, melyek a hagyomány teremtő erejére, a kulturális emlékezet szövegszerű helyeire és a nyelv végtelen lehetőségeire építve olyan kötetté forrnak össze, melyben egyszerre van jelen a posztmodern irodalom – elsősorban az erdélyi költőktől örökölt – intertextuális versszervezése, valamint – az előzőtől egyáltalán nem elkülönülve – az újraértelmezett transzszilván hang. A kötet verseit e hangok azonossága (vagy legalább hasonlósága) fűzi össze, miközben a szemünk láttára, az olvasás folyamatában igyekszik magát meghatározni egy beszélő, s ebben a korántsem egyszerű feladatban kíván nyomot hagyni maga után: “Baromffyakkal nem feredtem volna / Igaz Ferenczes így lettem volna” (Addenda az LV. zsoltárhoz). – Takács Judit