A mindenkori malom bennem élő zenéje kíván lenni, némi kísérőszöveggel ellátva: a nagy csobogás, zakatolás, beszélgetés, újságolás könyvbe foglalása. A címben szereplő „székelyföldi” nem arra utal, hogy az itt található vízikerekek valamiképpen rendkívüliek lennének, de én ezek között éltem, járkáltam, ezekről vannak élményeim. Mehettem volna a mócok közé vagy Beszterce környékére, esetleg a Néra völgyébe, a Berettyó mentére, az országban sokfelé, Magyarországra, az egész Balkánra, sőt Európába, a szélrózsa minden irányába, mert mind ugyanaz a mese…
A malom élete, értelme végtére olyan, mint egy kicsi mese. Elvetjük a búzát, learatjuk, kicsépeljük, elvisszük a malomba, ott megőröljük, megszitáljuk, kenyeret gyúrunk belőle, kisütjük, aztán, egy kis szalonnával, hagymával s túróval, jóízűen mind megesszük! (Ádám Gyula)